ásványékszer

Az ásványékszerek megdöbbentő hatása

A korábbi kutatások is bebizonyították, hogy az ásványok a növényekhez hasonlóan különböző frekvenciájú rezgéseket bocsátanak ki és ennek eredményeképpen hatással vannak a környezetükre. Az ásványékszerek viselése nagy múltra tekint vissza, ugyanakkor elődeink nem csak azért hordták azokat, mert esztétikussá tette a kinézetüket, hanem azért is, mert az általuk kibocsátott rezgések jótékony hatással voltak az életükre.

Az achát azok közé az ásványékszerek közé tartozik, amiket a legváltozatosabb megjelenési formában lehet fellelni a természetben. Az ezekből készülő csodaszép nyakláncok, karkötők és fülbevalók kiválóan oldják a stresszt és nagymértékben erősítik az idegrendszert, ugyanakkor jelentős szerepet játszanak a belső nyugalom és harmónia eléréséért.

Az ásványékszerek közül az akvamarinból készülő darabok is rengeteg pozitív hatást tudhatnak a magukénak, hiszen mindamellett, hogy fejlesztik a kitartást és fegyelemre intik a viselőjüket, a szorongás és a depresszió feloldásában is nagy szerepet játszanak. Természetesen az ametisztet tartalmazó ékszerek is szót érdemelnek, hiszen egy rendkívüli erővel rendelkező kőről beszélünk, ami nagy segítséget nyújt ellazulni, elmélyülni és más szemszögből vizsgálni a felmerülő problémákat a mindennapokban.

A változatos kialakítású ásványékszerek nem csak a lélekre, hanem a testre is jótékony hatással vannak, hiszen képesek mérsékelni az alvászavarokat, az ízületi problémákat, egyes esetben optimálissá teszik a vérnyomást és az allergiával kéz a kézben járó kellemetlenségeket is csillapítják.

© 2024 Ékszeres . Powered by WordPress. Theme by Viva Themes.